Pomázi Zenés Diákszínpad
Pomázi Zenés Diákszínpad története
Zenés diákszínpadunk egyidős az 1992-ben önállóvá vált zeneiskolával. Az első tanévben kettős Kodály-évfordulót ünnepeltünk. A méltó megemlékezés érdekében született a döntés: növendékeink bemutatják a Háry János c. daljátékot. Az előadásnak hatalmas sikere lett. Kezdetét vette egy páratlanul izgalmas, munkában és élményekben gazdag korszak. Egymás után mutattuk be a magyar zeneirodalom remekeit.
Diákok, tanárok és szülők hatalmas lelkesedéssel vettek részt az egyes darabok színpadra állításának munkálataiban. A próbák legtöbbször szombaton voltak, de hét közben is folytak ú.n. szekciópróbák. A szolfézstanárok tanították be a dalokat, de a hangszeres pedagógusoknak is kijutott a feladatokból. Pomázon kívül számos alkalommal léptünk fel vidéken és a határainkon túli magyarlakta településeken. Teltházas előadásainkon a zenekar mindig élőben szól, csakúgy, mint a felcsendülő ének.
Az évek során számtalan felkészítésben segédkező tanár, szülő nevét említhetjük meg:
Ábrahám János, Albrechtovits Miklósné, Ásztai Csabáné, Ásztai Réka, Blaskó Mihály, Blaskóné Tímár Eszter, Breszka Ágnes, Bruckerné Mikula Ildikó, Dúcz Lászlóné, Dudits Zsuzsanna, Horányi Sándor, Kecskésné Tóth Júlianna, Kiss Árpádné, Knyazoviczky Zoltán, Kónya Bea, Kristofek Judit, Kulin Krisztina, Langermann Mónika, Méhesné Fadgyas Gitta, Petrovits Krisztina, Polányiné Takács Judit, Richter Annamária, Schrett Lászlóné, Veres Zoltán, Zsideiné Szőke Erika
Díszletek, jelmezek, kellékek:
Ásztai Csaba, Dúcz László, Fittmanné Bognár Ágota, Hárshegyi Péter, Haranginé csuta Anna, Hernádi Ferenc, Kertész Judit, Körmendi Andrásné, Jánosi András, Mikes Katalin, Papp Erzsébet, Petrovics Éva, Pokorni Péter, Rudolf Ildikó, Szabó Éva, Szatmári Zsigmond, Takaró Béláné, Wagnerné Klemm Andrea, Valiskó Ágnes
2007. december 15-én a zenés színpad tizenöt éves évfordulóján ünnepélyes keretek között találkoztak régi és jelenlegi szereplők, tanárok, szülők. A magával ragadó koncerten régi és új növendékek részleteket adtak elő másfél évtized terméséből.
Az évforduló alkalmából megjelent a Háry Jánostól Nyilas Misiig c. iskolai kiadvány, amelyet Borbély Mihályné állított össze egykori és mai tagok visszaemlékezéseiből.
Előadásaink:
1992 - Kodály Zoltán: Háry János (daljáték)
1994 - Farkas Ferenc: Csínom Palkó (daljáték)
1995 - Kacsoh Pongrác: János vitéz (daljáték)
1996 - Rózsa Pál-Kaiser László: Lúdas Matyi (gyermekopera)
1998 - Szörényi Levente-Bródy János: István a király (rockopera)
2001 - Dés László: Valahol Európában (musical)
2004 - Dés László: A dzsungel könyve (zenés játék)
2007 - Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig (zenés színdarab)
2009 - Szomor-Szurdi-Valla: Diótörő és Egérkirály (családi musical)
2011 - Borbély Mihály-Borbély Ibolya: Momo - ősbemutató (zenés színdarab)
2012 - Tolcsvay László- Müller Péter- Müller Péter Sziámi: Isten pénze ( musical)
2013 - Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve (zenés játék)
2015 - Presser G.-Sztevanovity D.: A padlás (musical)
2016 - Presser G. - Varró D.: Túl a Maszathegyen (zenés-verses játék)
2018 - Horváth Péter - Novák János: Enyém a vár (zenés mesejáték)
2019 - Fésüs Éva-Békés József-Tamássy Zdenkó: Palacsintás király (zenés mesejáték)
2020 - Vázlatok anyámról (zenés álomutazás)
2021 - Juhász Levente - Szente Vajk - Galambos Attila: Macskafogó (zenés játék)
Rendező: Nagy Zoltán (1992-2001 között)
Borbély Ibolya (2004-2015)
Simoncsics Zsófia (2015-től)
Zenei vezető: Méhes Imre (1994 - 2016)
Varga Erzsébet (2018 -