Táborok

Tánctábor- 2018.

A Teleki-Wattay Művészeti Iskolában 2015 őszén indult el a moderntánc oktatása.

2018 nyarán már a harmadik éve tartottuk meg a már-már hagyománnyá váló tánctáborainkat.

A tavaly nyáron bevezetetett 2 turnust idén is sikerült megvalósítani, így minden eddiginél több gyerek élvezhette a különféle táncstílusok szépségeit és a közös programok adta feltöltődés élményét.

A napközis jellegű táborunkat idén is az iskola épületén belül tartottuk.

A nagyobb korosztálynál megtörve az eddigi rendszert szerdán egy éjszakai bent alvást is szerveztünk az iskola nagytermében. A program rendkívül nagy sikert aratott, ami még inkább összekovácsolta a tábori csapatot, melyre azért is volt szükség, mert a tanszak megemelkedett száma miatt a diákok több osztályból érkeztek, így nem mindenki ismerte igazán a másikat.

Az éjszakát több alternatív program is megelőzte aznap. Sajnos a betervezett cirkuszlátogatás nem valósult meg, mivel előre nem látott okok miatt a Fővárosi Nagycirkusz épp a tábor intervalluma alatt tartotta nyári szünetét (a hivatalos igazolást mellékelve csatolom). Sajnos a többi utazó cirkusz turnéja pedig mind vidékre összpontosult. Ezen okoknál fogva a tervezettől eltérő program után kellett néznünk.

Végül a szórakozás lehetőségét a közelben található visegrádi bobpálya adta meg, ahová egy kisbusszal látogattunk el. A gyerekek rendkívül élvezték a szép környezetet és a közös kalandokat. A kulturális programot pedig az iskolában közösen elkészített vacsora utáni komolyzenei hangverseny adta. A zongorakoncertet egy az iskolában tanító kolléganőm szervezte. Az előadó egy nagyon tehetséges, magasfokon zongorázó és már saját műveket is komponáló diákja volt. Ez egy remek lehetőség volt mindkét fél számára. A táncosok egy másik művészeti műfajba is beleláthattak komolyabban, az előadó pedig a családi és ismerősi közegén kívül, egy másféle közönséggel ismertethette meg műveit.

A koncert után közös activity következett, amire külön művészetekkel kapcsolatos kifejezéseket készítettem elő. Ezután pedig az est zárásaként, a délután már közösen kidekorált hangversenyteremben kezdetét vette a tini disco.

A kisebb korosztálynál az idei új alternatív program részeként ellátogattunk a Szentendrei Közlekedési Múzeumba, ahol a gyerekek nagy izgalommal fedeztek fel és jártak be minden régi közlekedési eszközt, így alakítva egy tanulmányi játszóházzá a múzeumi programunkat.

Mindezeken kívül természetesen helyet kaptak azok az alternatív foglalkozások is, amik minden évben jelen vannak a tábor programjában. Idén is volt szabadtéri játékos vetélkedő, fagylaltozás és filmdélután.

A tábor szakmai programjában ismételten napi 3 táncóra szerepelt. A moderntánc órák mellett, a diákok idén is tanulhattak a moderntánc technikákat megalapozó klasszikus balettet, a társastáncok világából pedig újabb táncok alapjaival ismerkedhettek meg.

A programot minden reggel klasszikus balettel kezdtük. Ez a műfaj volt a legkomolyabb a gyerekek számára, az idősebbek a korábbi táborok után már kellő komolysággal és technikai felkészültséggel vették az akadályokat. Az óra elején újabb és nehezebb rúdgyakorlatokat tanultunk, középen több izomfejlődést elősegítő gyakorlatok következtek, az óra végén pedig az ugrás és a forgáselőkészítő technikánkon csiszoltunk. Az erőteljes izommunkát immár egy begyakorolt és a tábor folyamán nehezített nyújtás kísérte.

A kisebbek idén már nem csak élvezték a balett órákat, hanem az idősebbeket megszégyenítő komolysággal álltak minden szalmai órához, ezáltal velük is nagyon színvonalas eredmény született a tábor végeztével.

A tízórai után a moderntánc óra következett, ahol a nagyobbak ismét egy igazán izgalmas koreográfiát sajátítottak el. Idén a korábbi pályázat által finanszírozott és azóta kibővített számú fitnesz labdáinkat használtuk fel. A labdák segítségével gurultunk, egyensúlyoztunk és táncoltunk. Ez nem csak érdekesebbé és nehezebbé varázsolta a koreográfiát, hanem az együttműködést is elősegítette, mivel párban dolgoztak a diákok. Ennek köszönhetően a koreográfia a kontakttánc alapjait és magában foglalta.

A kisebbek idén a legelső táborban használt, szintén korábbi pályázati segítséggel megvásárolt kalapokat örökölték meg. A koreográfiát azonban sokkal tovább sikerült elsajátítani, mivel a diákok kimagasló kitartással és szorgalommal rendelkeztek. Ennek köszönhetően úgy döntöttem, hogy most először biztosan beemelem a tábori kalapos koreográfiát az új tanév repertoárja közé.

A délelőtti programot mindig ebéd követte, majd ezután következtek a korábban már említett alternatív programok.

A napjaink végét a társastánc óra zárta, amely idén is nagy népszerűségnek örvendett. A nagyobbak a jive és a rocky, a kisebbek a bécsi keringő alapjaival ismerkedhettek meg.

A tábort ismét egy közel egy órás bemutató zárta, ahol mindegyik műfajból tartottunk egy rövid összefoglalót. A bemutatót úgy állítottuk össze, hogy csak a legelőnyösebb és legjobban begyakorolt gyakorlatok és koreográfiák kerültek bemutatásra. Sok szülő és rokon jött el, melynek eredményeképpen ismét betelítettük, a nagyobbaknál idén már a hangversenytermet, a kisebbeknél pedig a tánctermet. A nagy sikerrel zárult bemutatót a szokásokhoz híven, egy szülőkkel és rokonokkal közös, szabadtéri pizzázás és beszélgetés zárta.

Közös emlékként a gyerekekkel ismét tablót készítettünk a táborban készült fényképekből, amiket később a tánctermünkben helyeztünk el a tavalyi táboros tablók mellé. A tábor végén most először már egy közös kérdőívet is készítettünk, mely elősegítette a későbbi önreflexió megvalósulását is.

A tábor folyamán rengeteg egyéb kép és videó felvétel is készült, melyeket a szülőkkel is megosztva az interneten keresztül küldtünk el mindenkinek.

Összefoglalva, a tábor ismét nagy sikerrel zárult, mind a gyerekek, mind a szülők véleménye alapján. A tanmenet összeállítása is remek eredményt mutatott, hiszen idén már a kisebbek is kiemelkedő szakmai fejlődésen mentek keresztül. A programoknak köszönhetően osztályokon átívelő barátságok születtek, mely a tanszak, így a táncművészet összetartó erejét is tovább fokozta.

Kórustábor - 2017.

Iskolánk életében második alkalommal került megrendezésre a nyári tematikus táborok részeként az egyhetes kórustábor. A megvalósulást sok egyeztetés, szervezés előzte meg. Idén is igyekeztünk színes, változatos programtervet összeállítani a nagy érdeklődésre tekintettel. Ebben az évben a még fiatalabbak is kedvet kaptak, így a tábor résztvevői között első osztályosokat is köszönthettünk. A nagyobbak nagyon figyeltek a kicsikre, akár az énekpróbákon akár a szabad programokon segítették, patronálták kisebb társaikat. Így a korábbi célkitűzésünk egyike, - miszerint a jelenlegi kórustagokon kívül lehetőséget adjunk minél több gyermeknek arra, hogy ők is megtapasztalhassák az együtt éneklés örömét - megvalósult.

A résztvevők száma - a tervezett 42 fő helyett - minden várakozást felülmúlva 48 fő volt.

Délelőttönként kétszer másfél órás szakmai foglalkozásokat tartottunk: bemelegítő/ráhangoló zenés-mozgásos játékok, ritmusfeladatok, szólampróbák, hangszeres kamarapróbák, majd az együttes kóruspróbák. A könnyebb feladatoktól haladtunk a hangszerkíséretes, többszólamú művek felé. A dalok kiválasztásánál, igyekeztünk előtérbe helyezni a komolyzene mellett a könnyedebb műfajt is, mind a hazai, mind az egyetemes zeneirodalom terén. 

Törekedtünk arra, hogy a különböző életkorú, és különböző előképzettséggel rendelkező gyerekeket többféle énekegyüttesben szerepeltessük. A két délelőtti foglalkozás között a gyermekek elfogyaszthatták tízóraijukat, közös szabadidős játékra is nyílt lehetőség, úgy, mint csocsózás, pingpong, tollas,- és egyéb labdajátékok.

A délutáni szabadidős programok idén is színesre, és igazán változatosra sikeredtek. A tábor első napján filmvetítést szerveztünk. A film gyakorlatilag "némafilm" volt, a cselekményt hangeffektek, és a zenei aláfestés segítette követni, megérteni. A második nap a kirándulásé volt: Dobogókő - Pilisszentkereszt szép túraútvonalát jártuk végig. A harmadik napon a Bartók emlékházat tekintettük meg, ahol egy interaktív vetélkedőn vehettek részt a gyerekek. Felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza. 

A negyedik napon az elhagyhatatlan számháború következett: a kastélyparkot a gyerekek izgalmakkal teli önfeledt játéka, futkosása töltötte meg. Az ötödik napon a főpróba után a záró koncert koronázta meg a hét eseményeit. A közel háromnegyed órás műsor bizonyította, hogy zeneileg is nagyon termékeny hét állt a táborozók mögött. A felszabadult jókedv pedig arról árulkodott, hogy mindnyájan nagyon jól érezték magukat. A tábort a szülőkből és testvérekből álló közönséggel együtt elfogyasztott pizza parti zárta.

Az élményeket fotókkal is igyekeztünk megörökíteni. Fontosnak tartjuk a gyerekek véleményét, ezért a tábor végén a résztvevők kérdőív formájában jelezhettek vissza a hét folyamán megélt élményekről, benyomásokról. 

A kiértékelés folyamán rendkívül pozitív visszajelzéseket olvashattunk, ami örömmel töltött el minket szervezőket, és újabb lendületet adott a jövő évi tábor megtervezéséhez.

Tánctábor 2017.

A Teleki-Wattay Művészeti Iskolában 2015 őszén indult el a moderntánc oktatása. Ahhoz, hogy a frissen alakult tanszak a jövőben is sikeresen működhessen tovább, elengedhetetlen az érdeklődés fenntartása, új közös élmények szerzése és az utánpótlás.

Mindezek érdekében már másodjára, immár két korosztályban szerveztük meg nyári tánctáborunkat, ugyanis bővült a tanszakon tanuló diákok száma, mivel a 2016/17-es tanévben 2 új osztályt indítottunk. A napközis jellegű táborunkat az iskola épületén belül tartottuk, amelyre bárki jelentkezhetett, ugyanis a táncos előképzettség nem volt szükséges, ezáltal barátok, testvérek és új diákok is részt vettek a táborunkban.

A tábor programjában idén is napi 3 táncóra szerepelt. A moderntánc órák mellett, a diákok ismét tanulhattak a moderntánc technikákat megalapozó klasszikus balettet, a társastáncok világából pedig újabb táncokkal ismerkedhettek meg. Ezeken kívül olyan izgalmas és könnyed alternatív foglalkozásokkal színesítettük a tábort, mint a szabadtéri játékos vetélkedő, fagylaltozás, filmdélután, továbbá a kisebbeknél lovaglás, az idősebb gyerekeknél pedig barlanglátogatás.

A táborban, a nagyobb korosztályban 19, a kisebbnél 11 gyerek vett részt.

A programot minden reggel klasszikus balettel kezdtük. Ez a műfaj volt a legkomolyabb a gyerekek számára, az idősebbek a tavalyi tábor után már kellő komolysággal és technikai felkészültséggel vették az akadályokat. Az óra folyamán a rúdgyakorlatokat nehezítettük tavalyhoz képest, középen újabb gyakorlatokat tanultunk, az óra végén pedig az ugrás technikánkon csiszoltunk. Az erőteljes izommunkát, immár egy intenzívebb nyújtás kísérte, melynek végén megtanultuk a spárgáinkat is nyújtani. Ehhez kiváló lehetőséget adtak a pályázat segítségével megvásárolt újabb polifóm szőnyegek. A szertárbővítésnek köszönhetően minden résztvevőnek jutott szőnyeg, így a nyújtás is sokkal biztonságosabbnak és kényelmesebbnek bizonyult.

A kisebbek is élvezték a balett órákat. Nekik a táborra megvásárolt eszközök segítségével, játékosabb módszerek alkalmazásával tanítottam meg a balett alapjait.

A tízórai után a moderntánc óra következett, ahol a nagyobbak egy igazán különleges koreográfiát sajátítottak el. Egy 2x2 méteres, saját maguk által, festékszóróval dekorált anyagot használtunk kellékként. Ez nem csak érdekesebbé és nehezebbé varázsolta a koreográfiát, hanem az együttműködést is elősegítette, mivel az anyagot csak többen tudták mozgásban tartani.

A délelőtti programot mindig ebéd követte, majd ezután következtek az alternatív programok. Az ebéd idén már a Teleki-Wattay Kastélyban zajlott, így kialakítva egy újfajta együttműködést az intézmények között. A délutáni programok közül mindegyik nagy sikert aratott. A legkedveltebb a nagyobbaknál, a pályázat által támogatott, barlangtúra volt. A 3. nap a Pálvölgyi-barlang túráján vettünk részt, ahol amellett, hogy lehűltünk a nagy melegben és kalandos utakon mentünk keresztül, még a teljes sötétség érzését is megtapasztalhattuk. A kisebbeknél a lovastorna és a mozidélután, melyhez popcorn is járt, aratta a legnagyobb sikert.

A napjaink végét a társastánc óra zárta, amely idén is nagy népszerűségnek örvendett. A kisebbek egy olyan mix jellegű koreográfiát tanultak, amiben az angol keringő mellett a rock and roll alapjai is szerepet kaptak. A nagyobbak a tavalyi tudásukat továbbfejlesztették és emellett a bécsi keringővel foglalkoztak részletesebben.

Közös emlékként a gyerekekkel ismét tablót készítettünk a táborban készült fényképekből, amiket később a tánctermünkben helyeztünk el a tavalyi táboros tablók mellé.

A tábor folyamán rengeteg egyéb kép és videó felvétel is készült, melyeket a szülőkkel is megosztva az interneten keresztül küldtünk el mindenkinek.

A tábort ismét egy közel egy órás bemutató zárta, ahol mindegyik műfajból tartottunk egy rövid összefoglalót. A bemutatót úgy állítottuk össze, hogy csak a legelőnyösebb és legjobban kigyakorolt gyakorlatok és koreográfiák kerültek bemutatásra. Sok szülő és rokon jött el, melynek eredményeképpen ismét betelítettük a tánctermet. A nagy sikerrel zárult bemutatót újra, egy szülőkkel és rokonokkal közös, szabadtéri pizzázás és beszélgetés zárta.

Összefoglalva, a tábor ismét nagy sikerrel zárult, mind a gyerekek, mind a szülők véleménye alapján. A tanmenet összeállítása is remek eredménnyel zárult, hiszen a gyerekek nagy szakmai fejlődésen mentek keresztül. A programoknak köszönhetően sok új barátság születetett, a régebbiek pedig szorosabbra fűződtek. A kitűzött célunkat elértük, hiszen idén már a kisebbek is élvezhették a tábor adta nagyszerű élményeket.

Minezek alapján a jövőben is igény merül fel, mind a diákok, mind a szülők részéről a tánctáborok megszervezésére, így természetesen a jövőbeni céljaink közé tartozik az újabb pályázati lehetőségek elnyerése, ezáltal a magas színvonal és a 2 korosztály, 2 turnus lehetőségének megtartása. Továbbá a gyerekek igényeinek megvalósítása és a szakmai szint növelése, ezáltal Pomáz város művészeti nevelésének magas szintű képviselése.

Kórustábor 2016.

Iskolánk életében első alkalommal került megrendezésre a nyári tematikus táborok részeként az egyhetes kórustábor. A megvalósulást sok egyeztetés, szervezés előzte meg. Igyekeztünk színes, változatos programtervet összeállítani a nagy érdeklődésre tekintettel. A jelentkezők 7 -13 év közötti gyermekek, akik az életkori sajátosságaik miatt eltérő igényekkel, de egyforma lelkesedéssel várták az indulást. Célunk között szerepelt, hogy a jelenlegi kórustagokon kívül lehetőséget adjunk minél több gyermeknek arra, hogy ők is megtapasztalhassák az együtt éneklés örömét.

A résztvevők száma - 48 fő - minden várakozást felülmúlt. Délelőttönként kétszer másfél órás

szakmai foglalkozások voltak: bemelegítő/ráhangoló zenés-mozgásos játékok, ritmusfeladatok, szólampróbák, hangszeres kamarapróbák, majd az együttes kóruspróbák. A könnyebb feladatoktól haladtunk a hangszerkíséretes, többszólamú művek felé. A dalok kiválasztásánál igyekeztünk előtérbe helyezni a komolyzene mellett a könnyedebb műfajt is, mind a hazai, mind az egyetemes zeneirodalom terén. A két délelőtti foglalkozás között a gyermekek elfogyaszthatták tízóraijukat, közös szabadidős játékra is nyílt lehetőség, úgy mint csocsózás, ping-pongozás, tollas,- és egyéb labdajátékok.

A "kicsit komoly" délelőtti próbák olyannyira nem fárasztották le a gyerekeket, hogy az ebédlőben is többször dalra fakadtak.

A délutáni szabadidős programok igazán változatosra sikeredtek. A tábor első napján az összekovácsolódást segítendő számháborút rendeztünk a kastélyparkban. Ez volt az egyik legnépszerűbb esemény a gyerekek visszajelzései alapján.

Másnap fokozott várakozással indultunk a Budapesti Várkert Bazárba a Virtuózok c. kiállításra. A sikeres pályázat által elnyert összeg egy részét a belépőjegyekre fordítottuk. Az interaktív kiállításon zenei kérdőívek kitöltésére, hangszerek kipróbálására volt lehetőség, sőt egy hangstúdióban a gyerekek játékosan megismerkedhettek a technikai eszközökkel.

Szerdán délután meghallgattuk a Zenés Színpad következő darabjának hanganyagát. A dalok kiváltotta hangulatot akinek kedve volt le is rajzolhatta. A napot közös szalonnasütéssel zártuk.

Csütörtökön a pályázaton nyert támogatás másik részét utazásra fordítottuk: Elutaztunk Pilisszentkeresztre, ahonnan egy nagy túrát tettünk Pilisszántóra a Sziklaszínházhoz. Ezen a napon a Pomáz TV is megjelent nálunk, bekapcsolódva a délelőtti próbák menetébe, majd a résztvevő gyerekek beszámolhattak addigi élményeikről, a szervező tanárok megoszthatták a nézőkkel az ötlet felmerülésétől a megvalósulásig tartó folyamatot.

Az utolsó napon a főpróbát követően záró koncertet rendeztünk a szülők és az érdeklődők részére, melyen a hét során megtanult valamennyi dal felcsendült. A jó hangulatú, mozgalmas, gazdag kínálattal teli hetet egy nagy pizza partival zártuk.

Az élményeket fotókkal is igyekeztünk megörökíteni. Fontosnak tartjuk a gyerekek véleményét, ezért a jövő tábori program összeállításánál a tapasztalatok mellett a résztvevők által kitöltött kérdőív válaszai is segítségünkre lehetnek.

A tanév során kialakult barátságok a tábor alatt még inkább elmélyültek, újak kötődtek. A szervező tanárok a segítő tanár kollegákkal együtt remekül együtt tudtak dolgozni, a szakmai együttműködés egy magasabb fokát tudtuk megélni. A sok-sok szervezési munka, előkészület meghozta gyümölcsét: Minden résztvevő - legyen az diák vagy tanár - élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve kezdhette a nyári vakációt.

Népzenetábor 2016.

Felső-Tiszavidék hangszeres népzenéjének és népdalainak, néprajzának megismerése.

Első alkalommal szerveztünk zeneiskolánkban népzenei tábort. A foglalkozásokon 15 gyermek vett részt, nem csak népi hegedűsök és énekesek, hanem klasszikus hangszeresek is. Ők az énekeseket erősítették.

A tábor célja a Felső-Tisza vidék népzenéjének és néprajzának megismerése volt. Munkánk igen eredményes volt, a négy nap alatt négy népdalcsokrot tanultak meg a résztvevők. Intenzíven tudtunk elmerülni a gyakorlásban, de jutott idő szabad játékra is.

A Skanzenben eltöltött hosszú délutánon alaposan tanulmányoztuk ennek a tájegységnek néprajzát. Az Internet segítségével a gyerekek ízelítőt kaptak a nagyecsedi táncokról és népzenéről eredeti felvételekről. Valamint alapvető ismereteket szereztek a Táncházmozgalomról a Halmos Béla életéről szóló film megtekintésével.

 A munkában résztvevő zenetanárok és a szülők egyöntetű véleménye az, hogy ezeknek a táboroknak sok szakmai, pedagógiai, közösségteremtő eredménye van, így ezt a munkát a gyerekek érdekében szeretnénk tovább folytatni.

Tánctábor 2016.

A Teleki-Wattay Művészeti Iskolában 2015 őszén indult el a moderntánc oktatása. Ahhoz, hogy a frissen alakult tanszak a jövőben is sikeresen működhessen tovább, elengedhetetlen az érdeklődés fenntartása és az utánpótlás.

Mindezek érdekében szerveztünk egy nyári, napközis jellegű tánctábort az iskola épületén belül, amelyre bárki jelentkezhetett, ugyanis a táncos előképzettség nem volt szükséges.

A tábort sok előkészület előzte meg. Ezek többek között a következők: programok megszervezése, az étkezések összeállítása, a zenék összeállítása, a szakmai anyag megtervezése és a szakmai eszközök beszerzése.

A tábor programjában napi 3 táncóra szerepelt. A moderntánc órák mellett még 2 másik műfajjal is szélesítettük a gyerekek látókörét és tudását. Ezek a modern táncot megalapozó klasszikus balett, és a társastánc. Ezeken kívül olyan izgalmas és könnyed alternatív foglalkozásokkal színesítettük a tábort, mint a lovaglás, szabadtéri vetélkedő, fagyizás, számháború és filmdélután.

A táborban összesen 17 gyerek vett részt.

A programot minden reggel klasszikus balettel kezdtük. Ez a műfaj volt a legkomolyabb a gyerekek számára, viszont a hét folyamán sikerült a diákokkal megértetnem a balett szerepének fontosságát és ezáltal gyönyörű eredményt értünk el a tábor végére. Az óra folyamán az alap gyakorlatokat mind rúdnál, mind középen is kipróbáltuk, majd pedig sokat nyújtottunk. Ehhez kiváló segítséget nyújtottak a pályázat segítségével megvásárolt polifóm szőnyegek, melyek segítségével még intenzívebben fejleszthettük hajlékonyságunk.

A tízórai után a modern táncóra következett, ahol a legnagyobb népszerűségnek a kalapos koreográfia örvendett, mely szintén a sikeres pályázatnak köszönhetően jött létre. Ezen kívül több földgyakorlattal és eszközök használatával foglalkoztunk még.

A délelőtti programot mindig ebéd követte, majd ezután következtek az alternatív programok. Szinte mindegyik program nagyon nagy sikert aratott, azonban a legkedveltebbek a lovaglás és a játékos vetélkedő volt, de a filmdélutánon megnézett táncos filmet is nagy figyelem övezte.

A napjaink végét a társastánc óra zárta, amely meglepően nagy népszerűségnek örvendett. Ezen az órán angolkeringő és cha-cha-cha alapjaival ismerkedhettek meg a diákok. A lányok rengeteget nevettek és jól szórakoztak. Nagyon jó érzés volt, hogy a lelkesedésüket az se vette el, hogy fiú részvevők révén egymással kellett táncolniuk. A fiúlépéseket is megtanulva mindenki mindegyik szerepben remekül helyt tudott állni.

Közös emlékként a gyerekekkel 2 tablót is készítettünk a táborban készült képekből, amiket később a tánctermünkben szeretnénk elhelyezni.

A tábor folyamán, ezeken a fotókon kívül rengeteg egyéb kép is készült, melyek a szülőkkel is megosztva az interneten keresztül küldtünk el mindenkinek.

A hét folyamán különlegességnek számított és nagy izgalmat váltott ki, hogy a táborunkat a Pomáz Tv is meglátogatta, ahol az órákon készült felvételeken kívül lehetőség nyílt a nyilatkozat tételre is.

A tábort közel egy órás bemutató zárta, ahol mindegyik műfajból tartottunk egy rövid összefoglalót. A bemutatót igyekeztük úgy összeállítani, hogy csak a legelőnyösebb és legjobban kigyakorolt gyakorlatok és koreográfiák kerüljenek bemutatásra. Meglepően sok szülő és rokon jött el, melynek eredményeképpen alig fértünk be a terembe. A nagy sikerrel zárult bemutatót egy közös, szabadtéri pizzázás zárta, mely folyamán lehetőség nyílt a látottak megvitatására is.

Összefoglalva, a tábor nagy sikerrel zárult, mind a gyerekek, mind a szülők véleménye alapján. A tanmenet és a programok összeállítása is remek eredménnyel zárult, hiszen a gyerekek nagy szakmai fejlődésen mentek keresztül. Sok új barátság születetett, a régebbiek pedig szorosabbra fűződtek. A helyszín is hozzájárult a jól sikerült órákhoz és a programokhoz. A benti táncterem és a koncertterem illetve a kert is kiválóan alkalmas volt a tábor megrendezésére.

A tábor végén egy kérdőív segítségével az esetleges jövőbeli igényeket is feltérképeztük. Ezáltal már terveink is vannak a következő évre, melynek legnagyobb célja lesz a tábor létszámának növelése és korosztályának kibővítése több turnus megrendezése által.