"Minden ami művészet"

Kapcsolat

Templom tér 3.
Pomáz
2013
+36 26 525 330
zsideierika@gmail.com

Tánc tábor - 2018

2018.06.21 10:37

2016 nyarán rendeztünk meg először a napközis jellegű tánctáborunkat a Teleki-Wattay Művészeti Iskola falain belül.

Azóta a nyertes önkormányzati pályázatoknak köszönhetően nemcsak szakmailag színvonalas képzést nyújthattunk a gyerekeknek évről-évre, nyárról-nyárra, hanem különböző segítő, fejlesztő és szórakoztató eszközökkel is rendelkezünk. Ezeknek egy részét a mai napig, a művészeti oktatáson belül is használjuk. A táborok mindig nagy sikerrel zárultak és tavaly már 2 turnust is indíthattunk (alsósoknak és felsősöknek).

Mindezeknek köszönhetően az idei tanévet már 5 osztállyal és csaknem 60 diákkal kezdtük el. A létszámnövekedés és a tavalyi tábor tapasztalatai alapján a táncra használt helyünk egyre jobban csökkent. 

A tábor programjában és felépítésben követi az eddig már jól bevált módszert. Napi 3 táncóra (klasszikus balett, moderntánc, társastánc) és különböző alternatív programok délutánonként. 2017 nyarán a felsős diákoknak a jól bevált alternatív foglalkozások mellé egy új, egész délutánt betöltő programot szerveztünk. Ellátogattunk a budapesti Pálvölgyi barlangba. A program nagy sikert aratott. Ezen oknál fogva ezt a hagyományt idén is szeretnénk folytatni, hiszen a nagyobb gyerekek már igénylik és energiájuk is van a minél több és sokrétűbb programra, csapatépítő alkalomra. A tábor idején idén a Fővárosi Nagycirkuszba szeretnénk ellátogatni, amit egy közös iskolai táncmulatság és „bent alvás” követne. A látogatás által nemcsak remekül szórakoznánk, hanem bepillantást is nyerhetnénk a táncművészet egyik társműfajába. Mivel a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában többféle művészeti ág oktatása folyik, ezáltal a diákok az általuk választott ágon kívül is rendkívül nyitottak és érdeklődőek. Úgy hiszem, hasonlón fogadnák a táncnál zártabb világú cirkuszművészetet és az abban alkotó artistaművészek előadását. Középiskolai és egyetemi tanulmányaim alatt több artistaművész osztálytársam és barátom is volt, így lehetőségem nyílt tanulmányozni a két műfaj közötti hasonlóságokat és felfedezni a táncművészet adta lehetőségeket. Az utóbbi évek folyamán a modern cirkuszművészetben a hagyományos cirkuszi produkciók mellett egyre nagyobb teret kapnak a táncos produkciók is, így a műfajok közti határok is jobban elmosódnak. Látogatásunkkal a szórakozáson kívül a diákok szakmai intellektusát és műveltségét is szeretném gyarapítani. 

Összegzésként kiemelném, hogy a végső célunk egy olyan színvonalas tábor létrehozása, mely minél izgalmasabb és változatosabb eszközökkel és programokkal járul hozzá ahhoz, hogy Pomáz városában még tovább növekedjen a táncművészet iránt érdeklődők száma. Célunknak tartjuk azt is, hogy mindezek mellett egy olyan művészileg kiemelkedő tábort szervezzünk a régióban, ami bevonzza a gyerekeket, majd megérinti lelki világukat. Az oktatásnak köszönhetően pedig elősegíti az érdeklődő, társas kapcsolatokat előnyben részesítő, kreatív és  fizikálisan aktív felnőtté válás lehetőségét.

Nem utolsósorban hozzájárul ahhoz, hogy a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában 2015-ben elindult alapfokú táncművészeti képzés színvonala továbbra is gyarapítsa Pomáz városának értékeit.

Vincze Éva